Tinédzsernek lenni alapesetben is nehéz, de amikor a hallásvesztés miatt másnak érzed magad, jó, ha támogatást kapsz olyanoktól, akik hozzád hasonlóak.
„A hallásvesztéssel élő tinédzserek különleges kihívásokkal szembesülnek. Nehéz másnak lenni” – mondta John Lui, egy olyan ausztrál szervezet országos vezetője, amely a hallásvesztéssel élő tinédzsereknek segít siket mentorokkal kapcsolatba lépni.
„A többi embernek nem lenne szabad azt feltételeznie, hogy a hallókészülékek révén a dolgok „normálisak” vagy „megoldódtak” a felhasználó számára. A hallásvesztés láthatatlan fogyatékosság, ezért a mi vállunkon van a teher, hogy elmagyarázzuk, és kiálljunk azért, amire szükségünk van.”
Sajnos nem mindenki fér hozzá egy mentor- és támogató csoporthoz, amely segíthet nekik olyanokkal kapcsolatba lépni, akik megértik a kihívásaikat, ezért John és mentorcsapata úgy döntött, megosztja ezeket a gyakorlati tippeket a tizenévesek, valamint azok családtagjai és barátai körében.
A kortársakkal való kapcsolódás létfontosságú
„Fontos, hogy a tinédzserek olyan emberektől tájékozódjanak, akiknek van valós tapasztalatuk, és pontosan értik, min mennek keresztül, nem pedig jó szándékú szülőktől, tanároktól és audiológusoktól” – mondta John.
„Ha a tizenévesek a társaiktól tájékozódnak, az sokkal erőteljesebb. Előfordulhat például, hogy egy tinédzser nem akar semmilyen segédeszközt használni az osztályteremben, mert ez társadalmi szempontból megbélyegzi őt.
„Ha egy olyan kortársuktól hallanak a segédeszközről, aki használja a készüléket mert jól akar teljesíteni az iskolában; új nézőpontot adhat ha velük egykorú, hasonló helyzetben lévő embertől hallanak a segédeszközről és nem egy idősebb embertől.”
Nomiki Lau mentor szerint a kortársak – a szülőkkel ellentétben – a mai életben is aktívan részt vesznek, például a közösségi médián keresztül történő szocializálódás és más új kihívások által.
Állítsd fel saját céljaidat, és találj példaképeket
John szerint fontos, hogy „elfogadjuk a hallásvesztés gyakorlati realitását, és megoldásokat találjunk”. „Állítsd fel a saját céljaidat – ne hagyd, hogy mások állítsák fel őket helyetted. Ez a te életed.”
Nomiki hozzátette: „Ne akadályként gondolj a hallásvesztésre. Kihívás ugyan, de nem kell, hogy korlátozzon. Ahhoz, hogy mások elfogadjanak téged, először magadat kell elfogadnod. Mindig állj ki azért, amire szükséged van.”
„Számomra a kulcs az önbizalom volt” – mondta egy másik mentor, Joe Mouawad. „Nagy kihívás magabiztossá válni hallásvesztéssel élőként, de ha ez megtörtént, csak a csillagos ég szabhat határt neked. Képes leszel beszélni másokkal a hallásvesztésről, és nevelni őket, így jobban megértik majd a helyzeted, és szívesen alkalmazkodnak és segítenek neked. Ha csendben maradsz, a legtöbben soha nem fogják észrevenni, hogy küzdesz a megértésükkel, és nem fogsz javítani a helyzeteden.”
Olivia Barnes, egy másik mentor, aki szintén cochleáris implantátummal rendelkezik, azt javasolja, hogy vegyük körül magunkat olyan pozitív példaképekkel, akik hozzánk hasonlóak.
„Nézz meg egy siket színészt a YouTube-on, vagy nézd meg, ahogy valaki a tapasztalatairól beszél” – mondta Olivia. „Találj egy olyan témakört, ami érdekes számodra – ez lehet a videojáték, vagy az olvasás és az írás –, és beszélgess erről hasonlóan gondolkodó emberekkel. Lassan önbizalomra fogsz szert tenni. Lassan, de biztosan elsajátítod a készségeket, és mielőtt észrevennéd, a beszéd már gyerekjáték lesz.”
Mit tehetnek a szülők?
John azt javasolja, hogy gyermekünk önérvényesítő készségét már korán fejlesszük.
„Ne kezelje a gyermekét hímes tojásként! Hadd tanulja meg, hogy a kudarc az élet része, és kitartónak kell lenni. Közelítse meg másfelől a „siker” mércéit – nem az a fontos, hogy valaki vezérigazgató, híresség vagy élsportoló legyen; az élet számít, az, hogy mit választanak, és hogyan fejlesztik a készségeiket, hogy jók legyenek abban, amit választottak.”
