Ildikó története: „Engem ez a siketség nem győzhet le!”

Hogyan győzte le Ildikó a hallásvesztését követő nehézségeket, és hogyan jutott el a Cochlearis Implantátum beültetésig.

Ildikó két évvel ezelőtt vette észre, hogy a hallása rohamos romlásnak indult. A miértekre sosem kapott választ. Életigenlő természete viszont nem hagyta sokáig, hogy az önsajnálat és a félelem mélyébe burkolózzon. Megoldásorientált személyisége megrögzötten kereste a lehetőséget arra, hogy visszakapja régi életét, valódi énjét. Reményekkel telve, őszintén mesél útjáról, ami elvezette őt a cochleáris implantátumhoz, és a várva várt októberi műtethez.

Ha valaha megkérdezik majd a gyerekeimet milyen voltam, remélem azt mondják majd, hogy olyan, mint a nyár. Jókedvű, élénk, sokat adó, és a legapróbb dolognak is örülni tudó ember, aki soha nem fordult magába, aki tudott figyelni, a szeretetével melegíteni. Aki számára a vidámság létfontosságú képesség. Ezért is, az egyik legkedvesebb hang számomra az életben a nevetés, mert boldoggá tesz, amikor a körülöttem lévők önfeledten tudnak nevetni.

Ebből fakadóan a legfájóbb dolog számomra a siketséggel kapcsolatban az volt, amikor már se dolgozni, se a családommal kommunikálni nem tudtam. Úgy éreztem, nem érdemes velem együtt lenni, úgysem hallom őket, nem értem a körülöttem zajló történéseket. Én, aki minden összejövetelen, rendezvényen meghatározó személyiség voltam, elkezdtem kerülni a közös együttléteket, a vágyott találkozásokat. Egyre inkább eltávolodtam önmagamtól, és mindenki mástól is. Nem lehetett rám ismerni. Némaságba burkolóztam, a föld alá is elbújtam. Önsajnálat, félelem, türelmetlenség és tehetetlenség kínzott. De idővel, valahol ott a mélyben, újra felismertem magamban azt a valakit, akibe belenevelte apai nagymamája: mindenre van megoldás, csak keresd a lehetőséget. “Segíts magadon és az Isten is megsegít.” Hiszem, hogy a kilátástalannak tűnő élethelyzetek is hozhatnak újat és jót az életünkbe. De ha feladod, sose tudod meg, mi lett volna, ha… ha megpróbálod, ha felállsz. Elhatároztam, hogy engem ez a siketség nem győzhet le, biztosan van valamilyen megoldás, hogy visszakapjam a saját igazi énemet, aki harmincnyolc évnyi házasság után is képes könnyesre nevetni magát a férjével, három felnőtt fiával, és aki ismét ott ül a vasárnapi ebédnél a családjával, együtt beszélgetve, együtt nevetve, mint régen.

Két évvel ezelőtt három hónapig mérhetetlenül rosszul voltam. Nem tudtam megenni semmit sem, szinte csak folyadékon éltem. Akkoriban többször is csináltunk Covid tesztet, de mindig negatív volt. Ez idő alatt kezdett el romlani a hallásom, majd nem sokkal később már csak hallókészülékkel hallottam. A családomban nem volt ilyesmire példa, senki nincs és nem is volt a családomban hallássérült, anyukám nyolcvan éves és mind a mai napig jól hall. Emiatt is érthetetlenül álltam a saját helyzetem előtt, mert nem volt semmi előzménye, az MRI és a CT sem mutatott ki semmilyen elváltozást. Soha nem kaptam választ arra, hogy miért történt ez velem.

A pontos diagnózis másfél éve történt, de akkor még csak nagymértékű halláscsökkenésem volt, amit hallókészülék használatával ideiglenesen meg tudtak oldani. Rá kellett jönnöm azonban, hogy nem állt meg a hallásvesztésem, ugyanis fél éve a jobb fülemre teljesen siket lettem, a bal fülemen pedig a mérések szerint 20 %-os a hallásom. Sokat kínlódtam a hallókészülékkel, mert voltak időszakok, amikor hetente kellett állítani rajta. Mindez elképzelhetetlen mértékben befolyásolta a munkámat, hiszen telefonon keresztül már aligha tudtam az ügyfeleimmel kommunikálni. Az a veszély fenyegetett, hogy mindent elveszítek, a hallásomat, vele együtt a munkámat és az egész eddigi szeretett, jól felépített életemet is. Mindez emlékeztetett életem legrosszabb időszakára, amikor 2018-ban devizahiteles voltam és végrehajtás alá került az ingatlanom, ahol a férjemmel és a három fiunkkal éltünk. Egy milliméter választott el attól, hogy az utcára kerüljünk, de nem adtuk fel és megtaláltuk a megoldást! Ezért is foglalkozom most már hitelezéssel és segítek minden családnak, hogy albérletből saját otthonba tudjanak költözni és szebb jövőt tudjanak maguknak biztosítani.  Fontos számomra, hogy mindenki megtanulja az öngondoskodást, mert szerintem nem szabad külső segítségre várni, ha egy boldog és kiegyensúlyozott életet szeretnénk élni.

De a munkám elvégzése lassan szinte képtelenséggé vált. Pedig egyéni vállalkozóként a bevételem a havi teljesítményemtől függ. Feladni semmiképpen sem akartam, de voltak olyan napok, amikor telefonon egyáltalán nem értettem, amit az ügyfeleim kérdeztek. Emiatt borzasztóan elkeseredtem, volt, hogy többször elsírtam magam tehetetlenségemben. Először e-mailen keresztül kezdtünk el kommunikálni, de a személyes találkozókat sem akartam elhagyni, így megtanultam szájról olvasni, amit eleinte szégyelltem, de most már el tudom fogadni és jelzem előre az ügyfeleimnek, akik nagyon megértőek és segítőkészek. Tudják, hogy a szakmai tudásomat nem veszítettem el csak a hallásomat, és ez nekem is erőt ad a továbbiakban is.

A cochleáris implantátumról egy ismerőstől hallottam először, akinek a kisgyerekét operálták már, kapott implantátumot és azóta jól hall. Rögtön elkezdtem utána nézni ennek a lehetőségnek, amiről nem értettem miért nem tájékoztatott senki. Az első információk között viszont azt kaptam, hogy mivel én már hatvan éves vagyok, ezért a TB ezt már nem támogatja. Utána azt mondták, hogy ameddig hallókészülékkel hallok valamilyen szinten, addig ezzel együtt nem tud működni az implantátum. Majd egy újabb vizsgálat során ajánlatot kaptam, hogy a Cochlear Tudásközpontban tudok beszélni Kovács Rékával, aki mindenben tud segíteni az implantátummal kapcsolatban. A személyes találkozó során minden addig felmerült kérdésemre választ kaptam, teljesen megnyugtattak, hogy van rá lehetőség, hogy egy jobb és élhető életem legyen az implantátum behelyezésével. Ott azonnal eldöntöttem, elvégeztetem a műtétet, hogy visszakapjam a régi életemet. Még aznap időpontot egyeztettünk, és lassan el is jön az én időm, mert várhatóan október végén a Pécsi Klinikán megcsinálják a műtétet. A családom mindenben támogat, mert ők is tudják, milyen sokat jelent számomra ez a lehetőség, hogy újra hallok majd.

Tisztában vagyok vele, hogy minden műtét és orvosi beavatkozás kockázattal és fájdalommal jár, de ennél még félelmetesebb számomra az, ha a jövőben egyáltalán nem fogok hallani, ha lesz majd unokám és én nem hallhatom őt, ha a siketségem miatt nem lehet mellettem biztonságban. Ez nekem bőven elég ahhoz, hogy vállaljam a műtétet, hogy visszakapjam az eddigi életemet és tovább dolgozhassak, hogy ne legyek se ma, se a jövőben kiszolgáltatott ember. Vágjunk bele, és a műtét után újra találkozunk!

– Szerző: Kosztin Emese –

Kérjük, segítsen nekünk javítani a Cochlear Family News-t.
Milyennek találta ezt a cikket?

Felelősségi nyilatkozat

A halláskárosodás kezelésével kapcsolatos tanácsokért, kérjük, forduljon hallásgondozó szakemberéhez. A kezelés eredménye változó lehet, és hallásgondozó szakembere tájékoztatja, mely tényezők lehetnek arra hatással az Ön esetében. Mindig kövesse a használati utasításokat! Nem minden termék kapható minden országban. Termékinformációért vegye fel a kapcsolatot a Cochlear helyi képviseletével!

Az itt szereplő nyilatkozatok az adott személy egyéni véleményét tükrözik. Forduljon hallásgondozó szakemberéhez annak megítélése érdelében, hogy az Ön esetében alkalmazható-e a Cochlear technológiája.

A Cochlear védjegyeinek teljes listáját illetően keresse fel a Használati feltételek oldalunkat.